Ma szembejött velem egy hír, egy főcím az egyik hírportálon: a pedagógusok sztrájkot terveznek, azt akarják, hogy a gyerekek ne menjenek iskolába, vagy valami hasonló. Nem olvastam el és a közösségi oldalon sem hagytam, hogy szembejöjjön és véletlenül beleolvassak a habzó szájú kommentekbe. Helyette inkább kifejtem a véleményem.

Ez már nem az első eset, de nem is az utolsó, hogy a pedagógusok ellen szítanak a médiumok. De mi lehet ennek a gyökere, honnan ered a kommentekben tapasztalható népharag, néha már gyűlölet az egyik legalulfizetettebb, mégis nagy felelősséggel járó hivatás ellen?

A kapitalizmus sajátos magyar értelmezésének szárba szökkenésével és a szocialista örökséget amúgy nehezen levetkőző, de közben liberálisba átalakuló magyar mindennapokkal a jogok és a kötelességek eltolódtak. A jogok a szülői oldalon váltak túlsúlyossá - értsd a szülőnek és a gyereknek mindent lehet - a kötelességeket pedig csak a pedagógusi oldalon kérik számon. Persze közhely, de a rendszerváltás előtt nagyjából mindenki tudta, hol a helye, a szülők tudták a kötelességüket, a pedagógusoknak volt tekintélyük. Aztán ahogy telt az idő, a csipák kinyíltak, a pedagógusszakma pedig szép lassan elvesztette a tekintélyét, amiben véleményem szerint az államnak is nagy szerepe van. Politikai erőtől függetlenül.

Az 1990 óta egymást váltó kormányoknak nem volt központi kérdés a pedagógusok bérrendezése. Egyrészt mert sok más, égető problémával kellett és kell szembenézniük, aminek része volt más ágazatok támogatása. A pedagógusok pedig időközben elsikkadtak: amellett, hogy a tekintélyüket is elvesztették, az állam sem nyújtott segítő kezet feléjük. Nemhogy nyugaton, de már itthon sem versenyképes a bérük. Egy aldis árufeltöltő többet keres, mint valaki, akinek egyetemre kell járni ahhoz, hogy ezt a hivatást űzhesse és mások neveletlen (és mindenre jogot formáló) gyerekeinek próbáljon utat mutatni és adott esetben elrugdosni az érettségiig. Jó, persze, tudom, a versenyszféra az versenyszféra, a pedagógusokat pedig az állam fizeti.

De mik lehetnek az okok? Foglaljuk össze amolyan konteósan.

1. Szelep-szerep. Az állam direkt olyan szerepben hagyja a pedagógusokat, hogy a társadalom rajtuk vezethesse le a feszültséget. Kell egy állandó ellenség az állami szférában. A NAV-ot már amúgy is mindenki utálja, de ők pénzt hoznak.

2. Valóban nincs fókusz. Tényleg nem fontos az államnak a saját alkalmazottait megbecsülni (kivéve a politikusokat).

3. Nem érdek, hogy színvonalas oktatási rendszerünk legyen. Az örök elcsépelt konteó: tartsd a társadalmat tudatlanságban.

Vajon hány év vagy évtized, mire itthon is a nyugati kollegáikhoz hasonló bérezést kapnak majd a pedagógusok? Vagy lehet, hogy az is elég lenne, ha egy diplomáshoz méltót.