Ma egy olyan jelenségről írok, amivel sokszor és sokan találkoznak, de valahogy keveset olvasni róla. Pedig biztos vagyok benne, hogy nemcsak engem zavar: ez a vezetéknéven szólítás a hétköznapi életben barátok, kollegák esetében. A legrosszabb, amikor a másik kollegát a becenevén (Zoli, Pisti, Feri) szólítják, téged meg csak "lekovácsoznak", mint valami jöttmentet.

A vezetéknéven szólítás derogatív. Ha a vezetéknéven szólítanak minket, azzal azt jelzik felénk, hogy nem akarnak velünk egy közösségbe tartozni, vagy hogy látens alá- fölérendeltségi viszonyt állítanak oda, ahol valójában nincs is. De jelezhet valós ilyen viszonyt is, erre majd kitérek lejjebb. Gyerekkori közösségben kit hívtak a vezetéknevén? Aki a másik bandához tartozott. Vagy akitől tartottak, tekintélye volt. Vagy egyszerűen csak közömbös volt. Része volt a közösségnek, de nem akartak vele lógni. Aki igazán belső körös volt, azt a becenevén szólították.

Hol szólították még az embert a vezetéknevén ezen kívül? Csupa kellemetlen helyen: iskola, fegyveres testületek, munkahely. "Garamvári, jöjjön ki a táblához!" / Némedi honvéd, milyen stoki ez?" Na meg a csendőr is, ha ismert. És ha ismert, pláne gyakran szólítgatott, az sok jót nem jelentett. De még a kórházban is kimondják a teljes nevünket, ha hívnak a vizsgálatra, kivéve, ha évtizedek óta oda járunk és már csak X nénik vagy Y bácsik vagyunk.

A valós alá- fölérendeltségi viszonyra jó a példa a hivatal. Szoci idők. Elvtársozás. Számtalan mondatot lehet idézni erre a filmtörténelemből is:

"-Safranek, jöjjön közelebb!"

"-Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit..."

De ha elég élénk a fantáziánk, mi is tudunk ilyeneket gyártani:

"-Virágvölgyi, magából nem lesz enél a cégnél semmi! Szedje már össze magát!"

Én nagyon utálom, ha a vezetéknevemen szólít valaki. Ti hogy vagytok vele?